2015.09.10-13
A Szalamander Egyesületünk nem hivatalos kötelező programjai közé tartozik, ennek megfelelően természetesen az idén is jelentős erőkkel utaztunk Selmecre.
Előörseink már csütörtökön megérkeztek, hiszen a tervezett programok sikeres lebonyolításához elég sok helyszíni szervezésre is szükség van.
Pénteken délelőtt kitakarítottuk, rendbetettük a professzorok sírjait, majd az OMBKE vezetőségével közösen koszorúztunk a temetőben, illetve az Óvárban a Honvéd-szobornál. Az esti fáklyás felvonuláson tagjaink természetesen a magyar küldöttség soraiban vonultak, zászlónk pedig a zászlóőrök kíséretében a többi zászló között, a menet előtt.
Szombaton délelőtt immár harmadik alkalommal rendeztük meg a magyar nyelvű ökumenikus istentiszteletet a Nagyboldogasszony-templomban. A ceremóniát Elek László révkomáromi esperes-plébános és Tanító Péter Csallóközaranyos református leklésze Tomás Štefina helyi káplán segítségével és közreműködésével celebrálta.
Este egy 50 fős, rendkívül jó hangulatú szakesttel zártuk a selmeci eseményeket.