Szent Borbála Akadémiai Kör Egyesület

Get Adobe Flash player

2015.10.16

Egy nemrég Miskolcon végzett fiatal bányamérnök, Debreczeni Dániel hosszú munkával elkészített egy hagyományokkal kapcsolatos könyvet. Az Akadémia diákságának történetét feldolgozó kiadvány a selmeci tradícióinkhoz kötődő diáktársaságok és öntevékeny szerveződések történetét meséli el 1762-től 1948-ig; a burschenschaft mozgalom selmecbányai megjelenésétől az Ifjúsági Körünk feloszlásáig. Egyedisége abban is áll, hogy nem elkülönítve meséli el az egyes körök történetét, hanem időrendben haladva egymás mellett tárgyalva, kiemelve az egymásra hatásokat és a külső befolyásoló körülményeket.

A fiatal szerző a könyv teljes bevételét egy emlékmű létrehozására ajánlotta fel.

A Miskloci Egyetemen, a már meglévő Társaink Emlékére emlékhely mellé kertülne az Akadémisták Lélekharangja, amely minden, a selmeci örökséget őrző testvérkar elhunyt hallgatójának állítana méltó emléket. Az emlékmű váza egy 3,2 m magas, keresztet formázó kovácsoltvas harangláb, melyben egy 40 kg-os, bronzból öntött harang kap helyet.
A tervek elkészültek, az adományok gyűjtése folyamatban van.

A harang elkészült, ezt október 16. napján, a Miskolci Egyetemen ünnepélyes keretek között szólaltatták meg.

A könyv jónéhány példányának megvásárlásával Egyesületünk is támogatta a Lélekharang és az emlékmű elkészülését, így mi is hozzájárultunk ehhez a nemes kezdeményezéshez.