Szent Borbála Akadémiai Kör Egyesület

Get Adobe Flash player

2016.09.08-11

Mint minden évben, idén is a Szalamander az az esemény, amely Egyesületünk részéről a legtöbb szervezőmunkát igényli.  Idén is természetesen jelentős erőkkel érkeztünk Selmecre.

Előörseink már csütörtökön megérkeztek, hiszen a tervezett programok sikeres lebonyolításához elég sok helyszíni szervezésre is szükség van. Szokás szerint kitakarítottuk Péch Antal sírját és rendbetettük a sír környezetét.

Másnap, péntek délután az OMBKE vezetőségével közösen koszorúztunk a temetőkben, illetve az Óvárban a Honvéd-szobornál. Az esti fáklyás felvonuláson tagjaink természetesen a magyar küldöttség soraiban vonultak, zászlónk pedig a Zászlóőrség kíséretében a többi zászló között, a menet előtt.

Szombaton délelőtt immár negyedik alkalommal rendeztük meg a magyar nyelvű ökumenikus istentiszteletet a Nagyboldogasszony-templomban. A ceremóniát Elek László révkomáromi esperes-plébános és Tanító Péter Csallóközaranyos református leklésze, Tomás Štefina helyi káplán segítségével és közreműködésével celebrálta. Az istentisztelet előtt Pataki Attila előadásában hallhattunk egy verset, Egyesületünk részéről a beszédet Berta József mondta. Az ökumenikus istentisztelet szervezője szokás szerint Mihalecz József volt.

Az istentisztelet után Egyesületünk vendégül látta a celebráló klérus tagjait, valamint a közreműködőket.

Este egy 50 fős, rendkívül jó hangulatú szakesttel zártuk a selmeci eseményeket. A helyszín a korábbival azonos, a Libresso (kocsma-kápolna-bánya) volt.

Egyesületünk részéről a Szalamanderen jelen volt Benke Tamás, Berta József, Mihalecz József, Molnár Béla, Tarr Sándor, Török Károly, Lakatos Csaba a rokonságával, valamint Hartmann Levente.

A Szalamanderről a Kossuth Rádió A hely című műsora 3 részes riportműsort készített, amelynek harmadik részében Egyesületünk meghatározó szerepet kapott.