Szent Borbála Akadémiai Kör Egyesület

Get Adobe Flash player

2016.12.04

A 2016-os Szent Borbála rendezvények keretén belül az OMBKE, a Pálos rend használatában lévő Szent Gellért hegyi Sziklatemplomban ökumenikus szertartást szervezett. A templomban a szertartás kezdetével került ökumenikus megáldásra az egyesület tagjainak adományaiból készült Szent Borbála szobor. Ezt követte az evangélikus igehirdetés, majd katolikus szentmise.

A szertartást celebrálták Dr. Fabinyi Tamás, evangélikus püspök és Bíró László katolikus püspök.

Az OMBKE részéről a fő szervezési feladatokat Szamek Zsolt bányamérnök kollégánk, barátunk végezte, kitől egyesületünk külön hivatalos meghívást is kapott.

A Szent Borbála Akadémiai Kör Egyesület az eseményen alelnöki szinten, Mihalecz József alelnök személyében képviseltette magát. 

Egyesületünk energiáit erősen igénybe vevő hétvégi programja után szívesen maradtam volna odahaza, de szerencsére nem tettem. A teljesen megtelt templomban átélt szertartás minden szempontból felemelő volt, mind ünnepiességében, mind pedig az elhangzott igehirdetések tartalmában. Bíró László püspök úr talán azért is tudta érzékeltetni Szent Borbála szentek közötti kiemelkedő jelentőségét, mert pályafutása kezdetétől 20 éven át (1974-1994), a pécsi püspökségen teljesített szolgálatot. Az Ő szájából is hitelesen hangzott a szertartás végén intonált Bányász himnusz.

(Mihalecz József beszámolója alapján).