Szent Borbála Akadémiai Kör Egyesület

Get Adobe Flash player

2015.05.11-24

Egyesületünk két tagja Mihalecz József és Török Károly, Lelkes András erdész barátukkal együtt nagy feladatra szánta el magát még az előző esztendőben. Kitűztek egy célt, amit meg is valósítottak: kerékpáros zarándoklat keretében jutottak el otthonukból, Zala megyéből Csíksomlyóra. Pünkösdi érkezésük tiszteletére többszázezer fős szentmisét celebráltak a Csíkszereda melletti híres búcsújáró helyen, a városban pedig óriási búcsút rendeztek.

Május 11. napján indultak Lovásziból, 24-kén érkeztek Csíkmadarasra, eközben 1.020 km-t tettek meg és számtalan kalandot éltek át.

Köszönet azoknak, akik a csapatot menet közben etették, itatták, szállással és lelki segéllyel támogatták: Tímár József erdőmérnök, Zalatnay István református lelkész, Berta József bányamérnök, Lakatos Csaba kohómérnök, Kindla Norbert erdőmérnök, Kiss István huszárkapitány, Polyvás Tamás, Puskás Lajos erdőmérnök, Hőgye Gál Róbert református lelkész, Boldi Marika egyházgondnok, Demeter József református lelkész, Csergő Ottó erdőmérnök, Portik-Hegyi Kelemen főesperes, Péter László és felesége, Márta.

Barátaink sorsát és kalandjait nyomon követhettük a zarándoklat során folyamatosan frissített blogjukon keresztül: cs2015.blog.hu. Terveik szerint az út történetét rövidesen könyv formájában is megjelentetik.