Szent Borbála Akadémiai Kör Egyesület

Get Adobe Flash player

2016.10.05

A Műszaki Füldtudományi Kar Valétabizottságának meghívására Egyesületünk képviseletében Mihalecz józsef és Lakatos Csaba bAlekoktatáson tartottak előadást Miskolcon. A beszámoló, Golyó tollából:

Az oktatásra Zászlórségünk Vezénylő kapitányával, Lakatos Csabával időben megjelentünk és előadásunkat röpke másfél órában megtartottuk.

Előadásunk témája Egyesületünk története és élete volt, kisebb történetekkel megfűszerezve, képes dokumentumokkal alátámasztva. A kisebb történenetek voltak például a kohász testvéreinkkel való találkozás megpecsételődése, a selmeci angol nő esete, a selmeci Laokón csoport előadása, egyebek a valétaszobában.

A hallgatóság figyelmét, meggyőződésünk, hogy sikerrel kötöttük le, amit visszakérdezéssel többször meg is tapasztaltunk.

Elnök úr üdvözletét a bemutatkozásunk után tolmácsoltuk a hallgatóság felé.

Az okításon még előadott Havasi tanszékvezető úr, Morvai tanár úr és tiszteletbeli évfolyamtársunk, Atyus is. Az okítás után valétaelnök úr invitálására Atyussal közösen meglátogattuk a valétaszobát, ahonnan elégedetten távoztunk, hogy a felsőbb éves fiatalság kellőképpen ki tudja magát pihenni a másnapi oktatásra.

Beszámolóm zárásául pedig megjegyzem, hogy a fárasztó feladat elvégzését követően Lakatos kapitány úr invitálására relaxációs célból elmentem vele Upponyba. A csütörtök délutánt polgármester úr pincéjében töltöttük, ahol alapos vételezés után rendkívüli módon sikerült tisztán és egyszerűen látni a világot.