-2016.04.01
Erdész barátaink idén sem felejtettek el meghívni minket hagyományos tavaszköszöntő szakestjükre, melyet a szokásoknak megfelelően Botfán rendeztek. Egyesületünket Mihalecz József és Török Károly képviselte, Lelkes András erdőmérnök, Székely Balázs környezetmérnök, Németh Gergely környezetmérnök és Mallár Bence olajmérnök kíséretével, az elmondottak szerint megfelelően.
A beszámoló Golyó tollából, illetve billenytűiből:
A díszes kontingens a múlt évi csíksomlyói út szellemében Lovásziból indult kerékpárral Botfára. Az út rövidebb volta (50 km) és a Kerka, Cserta által biztosított völgy kedvező adottságai ellenére kívülállók szemszögéből elhúzódónak lenne nevezhető, 10:00-tól 17:00-ig. De a belső szemlélők egyöntetűen állíthatják, hogy volt abszolválandó feladat, amelyek rendkívüli bányabiztonsági előírások betartása mellett megoldódtak.
Hisz alapvetően szakmai útról volt szó, melynek a végét koronázta ez erdész szakestély. De gondolom, hamis kétely nem is merülhetett fel senkiben, amit esetlegesen cáfolandó, a mellékelt képek is bizonyíthatnak. (A lovászi olajmező egy lefojtott kútja karácsonyfával, az ortaházi olaj- és gázgyűjtő állomás, pusztaedericsi, egyetlen dunántúli földalatti tározó felszíni karácsonyfa-erdeje és egy baki lélegzetvétel az X. után.)
E rendkívül sok feladat kezdőket, nem szakmabelieket könnyen levehetett volna a lábáról a VI. Tavasz köszöntő Szakestély kezdete előtt, de velünk ez nem fordulhatott elő. Sőt, Búzás Marci barátunkkal a helyszínen tovább erősödve, meggyőződésem szerint hivatásunk és egyesületünk nevét sikerült öregbíteni.
A szakestély első felében a Szent Borbála Akadémiai Kör Egyesület nem csak a maga, hanem a szakma nevében is üdvözölte a jelenlévő Firmák seregét és a Magas Praesidiumnak átnyújtottuk szerény, de tartalmas ajándékunkat. ZÖLD teát, mert mi is szeretjük, védjük a környezetet; húsvéti csokitojást a maradékból, mert tiszteljük a hagyományt és gondolunk a jövőre; magyar banánt, mert addig nem nyugszunk, míg erdészeink alkalmas magyar földbe banánfát nem ültetnek; és mindezek megemésztésére egy flaska jónak ítélhető vörösbort.
Ajándékaink több ironikusnak nevezhető kérdést is fakasztottak fát nevelő testvéreinkből, de meglepetéseink magas színvonalát megtartva nyitott kérdés nem maradt fenn. Egyik riposztomba foglalt szösszenetemre, mely kicsit elhúzódónak nevezhető lett volna, ha síri csönd fogadja, többen elmosolyogták magukat, talán még nevettek is. Itt megjegyezném, a miénken kívül voltak még felszólalások, ami szintén széthúzta a résztvevők szája szélét.
A szakestélyt rendkívül jó hangulatúnak és fajsúlyosnak mondhatjuk, melytől fajsúlyosan is búcsúztunk “másnap”. Szintén biciklivel. Török tagtársunk hajnal 5:30-kor indult Lovásziba, kötelezettségére hivatkozva. Szerényen megjegyzem, hasonló őrültséget képes volt Csík felé is elkövetni. Székely kollégával én Nagykanizsára tekertem, nem volt az sem nagy távolság, 60 km, de 160-nak éreztük. Nem is beszélve, hogy se Kerka, se Cserta! Egy erdész -zsippet szó nélkül elfogadtam volna, de firmatársaink csak integető barátként húztak el mellettünk. Erre legközelebb jobban oda kell figyelnünk!
Kérem a tagságot és figyelő pártolóinkat, tapasztalatainkból vonják le következtetéseiket és tanuljanak belőle, mint jó papok!
Jó szerencsét!
